Kuroko no Basket fanfiction, Aomine x OC(Sora) x Kise párosítással. Nem tudom, hogy egy részes lesz-e, vagy hogy folytatni fogom-e. XD Szóval egyenlőre csak ennyi. Aztán majd ha jön az ihlet, jön a folytatás is, jjuppi! Ez is olyan összedobott lesz, mint a többi, hurrá! "A szerelem, tudjuk, ellentétek vonzalma - erősebben tör ki azzal szemben, ami lényünktől idegen."

{Sora POV}

- Sora... Sora. Sora! - halottam egy egyre hangosabb suttogást, amit böködések követtek. Gondolom, épp egy tollal próbálják kiműteni a bordáimat a helyéről. Ráadásul a rózsaszín hajú "orvosom" műtétje nem sok túlélési eséllyel kedvez, ahogy most megnézem. 

- Igen... Momoi? - ásítottam egy nagyot, mire amaz a ejére csapott. Egész szépen csattant.

- Te most komolyan gondolkoztál a nevemen? - kérdezte még mindig suttogva, nem mintha bárkit érdekelt volna, hogy beszélgetünk. A tanár bent sem volt órán. Pedig matekból nem is vagyok olyan rossz. Megvan a szilárd hármas, hurrá!

- Neeem, dehogy is. - legyintettem - Szóval, mit szeretnél? Mert gondolom, nem kiönteni a lelked, és arról panaszkodni, hogy a pasi, akit szeretsz, észre sem vesz. - Igazából, ha rendes tini lányok lennénk, ezt kéne csinálnuk, nem? Vagy valami ilyesmit. Felső-középiskolában a lányok már a fiúk miatt szoktak bőgni, gondolom. Nem igazán értek hozzá.

- De, igazából pont ezt terveztem. Vagyis, majdnem. - fonta össze a karjait a melkasán, így még jobban kiemelve domburalatait. Nem azt mondom, hogy féltékeny vagyok - nekem is van akkora, mint neki, legalábbis ezzel nyugtatom magam.

- Mi? Miért, mit szeretnél? - vontam össze a szemöldököm. - Ha ahhoz az idióta Aominéhez van köze, hagyj ki belőle! - tettem fel védekezően a kezeimet. - Múltkor majdnem elcsapott miatta egy busz!

- De visszahúzott, és nem csapott el! Csak majdnem!

"- Hé, Momoi megkért, hogy adjam ezt oda. Ja, meg azt, hogy ha nem jössz el a kirándulásra, letépeti a golyóidat Tetsu kutyájával. - mondtam halál komolyan a kezemre felírt szöveget. Igazság szerint, fogalmam sem volt, ki az a Tetsu, arról meg végképp nem, hogy milyen kutyája van. Nem is értem rá ezen gondolkozni, mert az előttem tornyusoló óriásból kitört a röhögés. Nem kell mondanom, hogy a folyosón mindenkenki felénk fordult.

- Azzal a kis lábtörlővel? - törölgette a szemeit. - Oké, megnézem mi van benne. De a kirándulásra akkor sem megyek el. Az osztályom tele van nyomorékokkal.

- Csak mert nem tudom minden második ember kosarazni az osztályból, már nyomorékok lesznek?

- Valahogy úgy.

- És ha azt mondom, én tudok?

- De nem tudsz.

- De igen.

- De nem. - időközben kiértünk az iskola elé. Hátra fordultam, és úgy beszéltem hozzá.

- Miből gondolod, hogy nem tudok? - vontam össze kérdőn a szemöldököm.

- Túl törpe vagy hozzá. - mondtam, majd megfogta a karom. Hirtelen szellő csapott meg, és éreztem, ahogy a (most épp) kék színben pompázó hajam hozzá súrlódik valamihez. - És figyelmetlen. - vigyorodott el, majd elengedett."

- Kössz, ez igazán megnyugtató! Figyelj, Momoi, igaz, hogy én, meg a majdnempasid hasonlítunk, de ez közel sem elég ahhoz, hogy ki tudjam rángatni az egoista hétköznapjaiból. És hétvégéiből. Éveiből. Egyébéként is, miért kell pont engem futárnak használni?

- Nem futárnak használlak, hanem figyelemfelkeltésnek. - mondta tök nyugodtan, mintha ez természetes lenne. - Tudod, te nem ismered úgy Daikit, mint én. Észre veszem, ha valamire felfigyel. Amikor néz téged, csak akkor izzik úgy a szeme, ha a zónában van.

- Nem tehetek róla, hogy kanos kisfiú, és rajtam akarja kiélni a perverzióját! Arra ott a pornó. - vontam meg a vállam.

Momoi felnézett a plafonra. - Istenem -  kezdte - , miért versz engem ilyen idióta népséggel?

***

Aznap éjjel nehezen aludtam el. Momoi szavai vizhangoztak a fejemben, és már arra gondoltam, beveszek pár nyugtatót, hogy aludni tudjak. Forgolódtam. Betakaróztam, aztán ki. Kinyitottam az ablakot, aztán becsuktam. Bekapcsoltam a gépem, aztán kikapcsoltam. Nem tudtam lekötni magam, mert az a rózsaszín törpilla telibeszélte a fejem a baromságaival.

"Tudod, te nem ismered úgy Daikit, mint én. Észre veszem, ha valamire felfigyel. Amikor néz téged, csak akkor izzik úgy a szeme, ha a zónában van."

***

- Tudod, Momoi, néha elgondolkozok azon, mi lenne, ha békén hagynál Daikival? - kérdeztem a mosdó csempéjének dőlve. - Nem tudtam aludni miattad az este. Szörnyű volt. Úgy érzem magam, mint egy madár, amit elütöttek, megvertek, megsütöttek, megettek, és kihánytak.

- Uhh, akkor elég rossz éjszakád lehetett. Szóval, segítesz? - kérdezte felcsillanó szemekkel, mire fáradtan sóhajtottam egyet. - Ez egy igen? Oké, oké, oké!

- Mit akarsz már megint? - adtam meg magam.

- Hívd el Daikit a kúltúrális fesztiválra!

- Nem. - mondtam ellenkezést nem tűrő hangon. Azért nem fogom magam megalázni az egész suli előtt, csak mert kedvelem Momoit annyira, hogy segítsek neki összejönni Aominével!

- Akkor hívd ki egy meccsre, abban az időpontban.

- És én mit kapok azért, hogy életveszélybe sodrom magam? - Jó, ez azért nem pont így volt, de a túlzás az alkudozás része! Nem igaz?

- Év végéig én írom a házidat. - nyújtotta felém a kezét.

- Megegyeztünk! - ráztam meg a kezét. Ez igazán semmiség volt ahhoz képest, hogy játszok egy meccset Aomiénével.